youtube cover podcast (10)

Babázz lazán! – beszélgetés Bocskainé Ircivel

hallgasd meg az adást:   Nem tudom te hogy voltál vele, de én a terhességem alatt olyan dolgok miatt aggódtam, mint hogy csúcsforgalomban milyen messze lesz tőlünk a kórház. Vagy volt egy „Mi kell a babának?” excelünk is, ami körbejárt a baráti körben és azon próbáltunk lehetőség szerint minden tételt kipipálni. Persze aztán megszületett a baba, és

youtube cover podcast (8)

Vissza a munka világába anyaként – beszélgetés dr. Domokos Katával

hallgasd meg az adást:   Emlékszem mennyi izgalommal járt, amikor újra elkezdtem dolgozni a gyerekeim születése után. Először a kislányom 1.5 éves korában heti kétszer pár órában magánrendeltem, majd később visszamentem főállásba a kórházba. Őszintén szólva eleinte nagyon nehéz volt jelen lennem úgy a munkahelyemen, hogy ne gondoljak arra, mi történhet épp a bölcsiben.Aztán a logisztika kialakításában is

youtube cover podcast (3)

Egy pofon belefér? – beszélgetés dr. Gyurkó Szilviával

hallgasd meg az adást:   Azt gondolom, a szülői lét egyik legnagyobb kihívása a saját tehetetlenségünkkel való küzdelem. Amikor szeretnénk valamit elérni a gyereknél, de eszköztelenek vagyok. Nem hallgat ránk. Nem úgy viselkedik. Nem az történik, amit korábban elképzeltünk.Bárhogy is szeretnénk, nem hat a szép szó, a kérlelés, a jutalmazás, sőt a büntetés sem. Az ember ezt

youtube cover podcast (1)

Beleszólhatnak a nagyszülők a gyereknevelésbe?

hallgasd meg az adást:    Apukámmal beszélgetünk a Magabiztos Szülők podcast 2. évadjának első adásában arról, hogy beleszólhatnak-e a nagyszülők a gyereknevelésbe. Apa dr. Bojti István belgyógyász, háziorvos vidéken, és lassan 30 éve aktívan praktizál pszichoterapeutaként, család- és párterapeutaként.Ő maga 4 unoka nagypapája. Azt hiszem sikerült egy igazán hiteles szakértőt találnom a témában.  A családi határok

youtube podcast előzetes (9)

Pénzügyi tudatosságra nevelés – Beszélgetés Takács Domokossal

hallgasd meg az adást:   Van egy téma, amit a legtöbb családban úgy kerülünk mint a forró kását. Még az egészségi állapotunkról és a szexedukációról is könnyebben beszélünk róla a gyerekeinkkel. Ez a téma pedig a pénz. Sok családban nehéz arról beszélgetni, ki mennyit keres és mennyi a megtakarítása. Az is nehéz téma, ha a gyerek túl sokat

youtube podcast előzetes (5)

Hogyan legyél magabiztos anya? – Beszélgetés Reinhardt Gabriellával

hallgasd meg az adást: „Félek, hogy valami baj éri a gyerekemet!” Félelemről akkor beszélünk, ha van valamilyen konkrét oka az aggodalomnak. Pl. Beteg a gyerekem és félek, nehogy kórházba kerüljünk.A szorongásnak ezzel ellentétben nincs ilyen konkrét tárgya. Általánosságban félek, hogy valami nagy baj éri őt. Nem tudom pontosan, hogy mi vagy nem annyira kézzelfogható. Félek,

rólam mondták

idezojel

Kasza-Darai Andrea

Kurzustag

Voltak napok a dackorszakban, amikor annyira elesettnek éreztem magam, hogy nem láttam a végét. Aztán ajánlották itt Instán a Gyermekpszichológus BLOG-ot. Andi oldalának azóta is a függője vagyok. Rengeteg posztban és kérdezz-felelekben segít mindenkinek, a legkisebb apróságoktól kezdve a nagyobb dolgokig. Most épp az ovis beszoktatással kapcsolatos és az önismereti kurzusára fizettem be. De csak a posztokat átolvasva is rengeteget tanulhatsz tőle.

idezojel

Nagy Imola Fanni

Kurzustag

„Köszönöm A magabiztos szülők iskolája kurzust! Szeretek tudatosan élni, és a gyermeknevelés teljesen új terep volt számomra friss szülőként. Andrea iránymutatása nagyon sokat segített abban, hogyan álljak rugalmasan, ám tudatosan a gyermekneveléshez. Megismertem, mire érdemes figyelni, figyelembe venni. Bízom benne, hogy hatékonyan tudom ezeket a mindennapokba is átültetni. 🙂

ÉRDEKELNEK AZ ÚJDONSÁGOK?

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVÉLRE!

A legfrissebb gyermekpszichológiai hírek személyesen tőlem!