youtube cover podcast (10)

Babázz lazán! – beszélgetés Bocskainé Ircivel

hallgasd meg az adást:   Nem tudom te hogy voltál vele, de én a terhességem alatt olyan dolgok miatt aggódtam, mint hogy csúcsforgalomban milyen messze lesz tőlünk a kórház. Vagy volt egy „Mi kell a babának?” excelünk is, ami körbejárt a baráti körben és azon próbáltunk lehetőség szerint minden tételt kipipálni. Persze aztán megszületett a baba, és

youtube cover podcast (5)

Így védd meg gyermeked a képernyőfüggőségtől! – beszélgetés Jantek Gyöngyvérrel

hallgasd meg az adást:   Olyan könnyen rákapnak a gyerekek a kütyükre, már egészen kicsi korban. Beszippantja őket, és addig is csendben vannak… Csakhogy ennek a csendnek ára van. Rövid és hosszú távon is. A sok „mellékhatás” közül én most az elszigetelődést emelném ki. Olyan nehéz azt látni a terápiás munkámban is, amikor a gyereknek érzelmi szükségletei

youtube cover podcast (8)

Vissza a munka világába anyaként – beszélgetés dr. Domokos Katával

hallgasd meg az adást:   Emlékszem mennyi izgalommal járt, amikor újra elkezdtem dolgozni a gyerekeim születése után. Először a kislányom 1.5 éves korában heti kétszer pár órában magánrendeltem, majd később visszamentem főállásba a kórházba. Őszintén szólva eleinte nagyon nehéz volt jelen lennem úgy a munkahelyemen, hogy ne gondoljak arra, mi történhet épp a bölcsiben.Aztán a logisztika kialakításában is

youtube cover podcast (1)

Beleszólhatnak a nagyszülők a gyereknevelésbe?

hallgasd meg az adást:    Apukámmal beszélgetünk a Magabiztos Szülők podcast 2. évadjának első adásában arról, hogy beleszólhatnak-e a nagyszülők a gyereknevelésbe. Apa dr. Bojti István belgyógyász, háziorvos vidéken, és lassan 30 éve aktívan praktizál pszichoterapeutaként, család- és párterapeutaként.Ő maga 4 unoka nagypapája. Azt hiszem sikerült egy igazán hiteles szakértőt találnom a témában.  A családi határok

youtube podcast előzetes (8)

Hogyan értsünk szót a kamaszokkal? – Beszélgetés Balatoni Józseffel

hallgasd meg az adást:  Azért egy kicsit gondolj bele, hogy amikor a kamasz fiadnak egy nőibicikli látványától is merevedése van, akkor mennyire lehet könnyűneki A kőszívű ember fiaira koncentrálni… Vagy amikor a kamaszlányod kiszemeltje ott lesz a pénteki buliban, van-e kedve suli után rögtön megcsinálni a házit, hogy hétvégén már ne kelljen ezzel foglalkoznia…Na ugye!

podcast cover yt másolata (5)

Szegény gyereknek elváltak a szülei… Beszélgetés Bogár Zsuzsával

A mozaikcsaládok nehézségeinek hátterében igen gyakran a szülők túlzott bűntudata áll. Sajnálják a gyereket a válás, az új pár, az új testvér miatt. Bogár Zsuzsa tanácsadó szakpszichológus, családterapeuta kolléganőmmel a „bűntudatos szülő szindrómáról” beszélgettünk.

rólam mondták

idezojel

Kasza-Darai Andrea

Kurzustag

Voltak napok a dackorszakban, amikor annyira elesettnek éreztem magam, hogy nem láttam a végét. Aztán ajánlották itt Instán a Gyermekpszichológus BLOG-ot. Andi oldalának azóta is a függője vagyok. Rengeteg posztban és kérdezz-felelekben segít mindenkinek, a legkisebb apróságoktól kezdve a nagyobb dolgokig. Most épp az ovis beszoktatással kapcsolatos és az önismereti kurzusára fizettem be. De csak a posztokat átolvasva is rengeteget tanulhatsz tőle.

idezojel

Nagy Imola Fanni

Kurzustag

„Köszönöm A magabiztos szülők iskolája kurzust! Szeretek tudatosan élni, és a gyermeknevelés teljesen új terep volt számomra friss szülőként. Andrea iránymutatása nagyon sokat segített abban, hogyan álljak rugalmasan, ám tudatosan a gyermekneveléshez. Megismertem, mire érdemes figyelni, figyelembe venni. Bízom benne, hogy hatékonyan tudom ezeket a mindennapokba is átültetni. 🙂

ÉRDEKELNEK AZ ÚJDONSÁGOK?

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVÉLRE!

A legfrissebb gyermekpszichológiai hírek személyesen tőlem!