Együttalvás a gyerekkel. Szabad vagy káros?

Amikor megszületik egy picibaba teljesen természetes igénye, hogy minél többet az anyukája (elsődleges gondozója) testközelében legyen, és ez egy kölcsönös érzés. Ha akkor vagy nyugodt, amikor együtt alszol a csecsemőddel, az egy ösztönös anyai érzés. Néhány száz év kevés ahhoz, hogy felülírja az ember ősi ösztönös működését. Csak a mai világban nagyon nehéz már a saját ösztöneinkre hagyatkozni. Aztán az életkor előrehaladtával elkezdődik a leválás folyamata. (Sőt, az már a megszületéstől elkezdődik) Ami fokozatosan az együttalvásra is igaz.

A csecsemőkorból kiérve máris nagyot változik a helyzet. A gyermek látványosan önállósodni kezd. Beindul a beszéde, a járása, egyre hangosabban megnyilvánul az akarata és elindul felfedezni a világot. Ugyanakkor kisgyermekkorban még nagyon ösztönösen működik. Nem érzi a veszélyt, nehezen képes kordában tartani az érzelmeit, és az indulatait akár verekedés, csapkodás, bántás formájában is kifejezheti. Ha rajta múlik, akkor sose fekszik le aludni, állandóan csokit eszik és persze közben szétesik… Kellenek tehát a keretek, a szabályok már ebben a korban. Ami a csecsemőkor után tőlünk szülőktől is nagy változtatást igényel a hozzáállásunkban. Amikor a 2 éves gyermek a huszadik mesét szeretné megnézni és sír, ha nem engedjük, az NEM ugyanaz a helyzet mint amikor a 2 hónapos babát sírni hagyjuk.

Be kell látnunk, hogy a gyermekeknek igenis nagy szükségük van a keretekre! Ez az a pont, ahol már gyermeknevelésről beszélünk, és az nemcsak a gyermekről szól. Mert a keretek nekünk szülőknek is segítenek. Őrültség lenne az egész családot haptákba állítani egy 2 éves dacos akaratának megfelelően… Az igény szerintiség a család többi tagjáról is szól!

Ha családterápiás megközelítésben (rendszerben) gondoljuk végig ezt a kérdést akkor láthatjuk jól, hogy a teljesen kiszolgáltatott csecsemőnek sokkal több szülői erőforrásra válaszkészségre van kezdetben szüksége. Így tőle még nem várjuk el, hogy alkalmazkodjon a család igényeihez (Pl. Egyedül végigaludja az éjszakát) Később azonban már neki is alkalmazkodnia kell a családi szabályokhoz. Hosszú távon az ugyanis nem működik, ha mindig csak egy családtag kapja a legtöbbet az erőforrásokból.

Hogyan kapcsolódik ez az együttalváshoz?

Úgy, hogy ez is egy konstruktum. Teljesen természetes, ha kezdetben együtt alszotok. (De persze külön is lehet aludni, nem kőbe vésett szabály ez. A lényeg, hogy minél többet pihenni tudjatok anélkül, hogy a babát sírni hagynátok) Aztán a leválás folyamatával nyitottnak kell lenni külön alvásra is. Egy 2-3 éves kicsit már motiválhat a saját szoba, a külön ágy. Vele erről lehet már beszélni.

Mikor gond az együttalvás?

  • Ha szülőként kényszernek éled meg. Ha azt gondolod, csak akkor vagy jó anya ha együtt alszol a gyermekeddel és nem tudsz ebből a gondolkodási keretből kilépni.
  • Ha nem tudod kipihenni magad vagy a gyermeked nem tudja kipihenni magát a közös ágyban.
  • Ha idővel már inkább a te igényed az együttalvás. A gyermek önállósodna, de te nehezen engeded, esetleg túlfélted.
  • Ha az együttalvás a párkapcsolati problémák tünetévé válik. Ilyen esetben a párkapcsolat mélységeivel kellene foglalkozni.

Egy meleg, szerető, válaszkész családban az együttalvás kérdése egy praktikus szervezési kérdés. Ahol a gyermeket hagyják a szülők a leválás útján életkorának megfelelően haladni, ott egy természetes úton önállósodik az alvás is.

Minden egyéb következtetés sokkal komplexebb kérdés már, minthogy pusztán az együtt- vagy különalvás határozza meg. (Pl. helikopterszülőség, mamahotel, felnőttkori szexuális elakadások stb.)

youtube cover podcast (3)

Egy pofon belefér? – beszélgetés dr. Gyurkó Szilviával

hallgasd meg az adást:   Azt gondolom, a szülői lét egyik legnagyobb kihívása a saját tehetetlenségünkkel való küzdelem. Amikor szeretnénk valamit elérni a gyereknél, de eszköztelenek vagyok. Nem hallgat ránk. Nem úgy viselkedik. Nem az történik,

youtube cover podcast (2)

Mi történik a gyermekpszichológusnál?

hallgasd meg az adást: Életem egyik leggyorsabban megoldott terápiás „ügye” még a pályám elején történt velem. Egy anyuka hívott, hogy időpontot kérjen a rendelésre. De csak pár héttel későbbre tudtam adni neki. Ezért a telefonban

youtube cover podcast (1)

Beleszólhatnak a nagyszülők a gyereknevelésbe?

hallgasd meg az adást:    Apukámmal beszélgetünk a Magabiztos Szülők podcast 2. évadjának első adásában arról, hogy beleszólhatnak-e a nagyszülők a gyereknevelésbe. Apa dr. Bojti István belgyógyász, háziorvos vidéken, és lassan 30 éve aktívan praktizál pszichoterapeutaként,

ingyenes kurzus

A te gyermeked

web fooldal 6 ingyenkurz (1)
  • Tud türelmesen várakozni vagy úgy érzed túl hamar türelmetlenné válik?
  • Eljátszik szépen egyedül vagy folyton csak téged nyaggat, hogy játssz vele?
  • Hagyja, hogy nyugodtan telefonálj és válts néhány szót egy másik felnőttel vagy állandóan közbeszól?

Ha így érzed, akkor neked készítettem el az „Így tanítsd türelemre a gyermeked” INGYENES online gyermekpszichológiai kurzust. Kattints a gombra és töltsd le.

ÉRDEKELNEK AZ ÚJDONSÁGOK?

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVÉLRE!

A legfrissebb gyermekpszichológiai hírek személyesen tőlem!